Mert test és lélek hatnak egymásra
Volt már szó róla egy korábbi cikkben, hogy a túledzettség, a monoton edzések, vagy akár egy betegség is állhat egy-egy sérülés hátterében. Mindezeken kívül azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy az általános lelkiállapotunk is hatással van a testünkre. Így akár úgy is beszerezhetünk egy-egy sérülést, hogy egyébként fizikailag a toppon érezzük magunkat.
Ismét egy kis sportpszichológiai téma: a sérülés és a pszichológia. Azt gondolom, ez sok sportoló számára egy kényes téma, amiről nem feltétlen szeretnének beszélni, azonban érdemes kicsit részletesebben körbejárni a témát.
Az mindenki számára egyértelmű, hogy egy sportoló megsérülése mögött több tényező is állhat, -habár sokszor könnyebb a puszta véletlennek tulajdonítani azt.
Az okokat több szempontból is szemlélhetjük. Egyrészről a fizikai okokat kell mindenképp említeni, melyek megléte gyakran vezet sérüléshez. Ilyen lehet az izomegyenetlenség, a fáradtság, a túledzettség, a rossz mozgástanulás, vagy pl. a kontakt sportok esetében egy rossz ütközés.
Azonban nem csak fizikai okai lehetnek a sérülésnek. A személy életében bekövetkező negatív események ugyanúgy előidézhetik azt.
Milyen ilyen eseményekre gondolok? Például, olyan stresszteli események, akár sporton belül, akár azon kívül, melyekkel a sportoló nem tud megbirkózni. Például: gondok az iskolában, szerelmi bánat, otthoni feszültségek, rossz viszony az edzővel, konfliktus az edzőtársakkal stb.
A sérülés ugyanakkor szolgálhat másodlagos betegségelőnyként is, azaz a sérülés egyfajta kifogás lehet, amivel mind az edzőkben mind a szülőkben bűntudatot tud kelteni a sportoló. A sérülés mögött állhatnak szerepkonfliktusok is, valamint az, ha az adott teljesítményt túlzottan túlhangsúlyozzák számára, azaz pl. ha az edző, csak akkor értékeli valamire a versenyzőjét, ha az 100 vagy akár 200%-on teljesít.
Természetesen maga a személyiség és sérüléssel kapcsolatos korábbi tapasztalatok is befolyásoló tényezők lehetnek. A stressz- sérülés modell szerint ha egy sportoló stresszes szituációt érzékel, (pl. egy erős versenyt), akkor a múltbeli stresszorrokkal kapcsolatos élmények a személyiségjegyek és a megküzdési stratégiák mind hozzájárulnak a létrejövő stresszválaszhoz. Ez amiatt lesz fontos, hogy a versenyző az adott versenyt miként értékeli, mennyire jelent számára kihívást, és ehhez képest milyennek érzi a saját képességeit? Ha a sportoló az adott versenyt, izgalmasnak, inspirálónak éli meg, akkor az számára pozitív stresszel jár, amit sok esetben flow élmény követ,amikor a fókuszt sikerül megtartania. Ilyenkor a sérülés veszélye jóval alacsonyabb.
Ugyanakkor ha az illető az adott versenyt számára szorongatónak éli meg, azaz úgy ítéli meg hogy nem rendelkezik megfelelő képességekkel céljai eléréséhez, a szorongás érzése egyre nő, ami mind a fizikai, érzelmi és figyelmi színtérre hatással lesz. Azaz nő az izomfeszültség, megjelennek a koncentrációs nehézségek, fáradtság, koordinációs nehézségek, amik nagyobb gyakorisággal idézik elő a sérülést.
Egy sérülést általában mindenki nehezen él meg. Hogyan reagálnak a sportolók a már bekövetkezett sérülésre?
Nem lehet egyértelmű reakciókról beszélni, ugyanis sokat számít a sérülés súlyossága, az hogy milyen típusú sérülésről van szó, milyen a sportoló jelenlegi élethelyzete, milyen jelentőséggel bír a sportoló számára a sérülés? Valamint a versenyzőt körülvevő társas, támogató környezet jelenléte sem elhanyagolható.
Sokan a gyászreakcióhoz hasonlítják ezt a helyzetet (azaz a tagadás-izoláció-düh-alkudozás-depresszió-elfogadás folyamatához), ez leginkább azokra jellemző, akiknél a bekövetkezett sérülés egy karrier végét jelenti. De általánosságban megfigyelhető, hogy az elején van egy rövidebb hangulatzavar, depressziós periódus, amikor a düh, a feszültség, és az élénkség csökkenése a jellemző. Ez azonban a gyógyulás felé vezető úton szépen lassan visszafordul a normál állapotba.
A sérülés után sok esetben élnek át identitásvesztést a sportolók, főként ha a rehabilitáció hosszú ideig elhúzódik, valamint ha az illető identitását kizárólagosan a sportolói identitás teszi ki.
A létrejött helyzetből kifolyólag a magány és a szeparáció érzése nagyon magas. Elveszti a társas támogatását, sok esetben nem is tartanak a csapattal, a versenyzőtársakkal, hiszen nem tudják feldolgozni azt, hogy ők nem lehetnek ott.
Természetesen a sérülést követően a félelem érzete is nagyon erős, hiszen egy bizonytalan helyzetben találják szembe magukat, és gyakori hogy a pályafutás vége is felmerül bennük.
Egy sérülés utáni visszatérésnél több esetben is látszik, hogy az addigi kreatív, spontán játékos kevésbé agresszív, sokkal óvatosabban játszik, ami által a teljesítménye romlani fog, így azonban az önbizalma is csökken.
Arra is akad példa,hogy egy sportoló túlbecsüli a sérülését, a fájdalmat, és katasztrofizálja a kialakult helyzetet, ami semmiképp sem segíti a megküzdést.
Beszéltünk már a másodlagos betegségelőnyről, ami megjelenhet ilyen helyzetekben, azaz kihasználja azt, hogy pihenhet, megszabadulhat a versenyek okozta feszültségtől, monotonitástól, és erre az időre lehetősége lesz más területekkel foglalkozni.
Látható, hogy nagyon fontos az, hogy a sportoló az adott helyzetet kihívásként, egyfajta lehetőségként, vagy tragédiaként fogja fel. Ez ugyanis jelentős lesz a sportkarrier folytatása szempontjából.
Az is egy kiemelendő szempont, hogy a környezet miként reagál a sérült sportolóra? Sok edző úgy próbálja motiválni a sportolóban a gyors felépülést, hogy a sérült sportolót teljesen értéktelennek kezeli. A társak is gyakran elkerülik ilyenkor őket, hiszen az ő számukra is fenyegető lehet (velük is megtörténhet valami hasonló), ez azonban csak mégjobban erősíti az elszigetelődés érzését is. Legtöbb esetben a család és a közeli hozzátartozók sem tudják helyén kezelni a helyzetet.
S hogy egy sérüléssel érdemes-e kockáztatni egy versenyen való indulást? Nos ez függ a sérülés mértékétől, a verseny jelentőségétől és a sportoló hozzáállásától.
Általánosságban elmondható, hogy ha egy orvos a sérülés láttán határozottan a pihenést tartja kívánatosnak, akkor még egy jelentőségteljesebb versenyt is okosabb kihagyni, mint kockáztatni, hogy a versenyző állapota rosszabbodik. Idült vagy visszatérő sérülések esetén mindenképp alapos kivizsgálás szükséges, hiszen ott már egy régóta fennálló problémával állunk szemben, amit a további terhelés csak rontani fog.
Természetesen ilyen esetben is dönthet úgy a sportoló – de csak is a sportoló! Nem a csapata, nem a szülei és nem az edzője – hogy vállalja a kockázatot, mert úgy ítéli meg, hogy nagyobb lelki törést okozna számára kihagyni az adott versenyt, mint bármilyen eredménnyel is, de végigcsinálni. De fontos, hogy tisztában legyen azzal, hogy egy sérüléssel nem lehet 100%-os teljesítményt nyújtani! Még egy enyhe nátha is levesz pár százalékot, egy izom- vagy ízületi, esetleg egy csontprobléma pedig jelentősen leronthatja a versenyző megszokott teljesítményét, így ilyen esetben sokkal inkább benne van a pakliban a kudarc lehetősége.
Tehát a konzultáció orvos-szülő-edző-versenyző között mindenképpen kívánatos ilyen esetben!
forrás: Mihályi-Markó Noémi: A sportsérülések pszichológiája