Hogyan találjuk meg a hangot a szülőkkel?
A jó eredmény mindenki számára fontos. Edzőnek, versenyzőnek, és természetesen a szülőnek. Az, hogy kinek mi a jó, az viszont már kissé szubjektív. Mivel senki sem tökéletes, ezért néha bizony előfordulhatnak nehéz pillanatok egy-egy versenyen. Ebben a részben az edzőknek nyújtunk segédkezet egy két tipikus szülői viselkedésnek, az összes fél (szülő, gyermek, edző) számára hatékony kezelésére.
- Az érdektelen szülők
Jellemző: olyan mértékben figyelmen kívül hagyják a csapattevékenységeket, hogy a gyerek feszültté és zavarttá válik.
Mit tegyen az edző: Az edzőnek meg kell próbálni kitalálni, hogy mi okozza ezt a viselkedést, és jeleznie kell a szülőknek, hogy szeretettel várja őket az adott sporteseményeken. Az edzőnek nem szabad félreérteni, ha valakinek reális indoka van a hiányzásra (pl. munka, betegség), és tényleg őszintén érdeklődik. Ha sikerül megértetni a szülőkkel a sport értékeit, és hogy ezáltal a család is közelebb kerülhet egymáshoz, talán a szülők hozzáállása is megváltozhat. Viszont az ilyen esetekben a sportolónak is segítségre van szüksége. Az edzőnek kell bátorítani őt, és meggyőzni arról, hogy emberként is nagyon értékes.
- A túlkritizáló szülők
Jellemző: Ezek a szülők gyakran összeszidják és lehordják a gyereket. Soha nem elégedettek a gyerek teljesítményével. Úgy tűnik, mintha ez sokkal inkább az ő „játszmájuk” lenne, mintsem a gyereké.
Mit tegyen az edző: Ahogy az már korábban említettük, néhány szülő tudattalanul is azonosul a gyerek sikereivel és kudarcaival. Ebben az esetben az edzőnek a lehető legóvatosabb módon kell tudatosítani a problémát a szülőben. Elmagyarázhatják, hogy a folyamatos kritika jelentős stresszt és érzelmi zűrzavart okozhat, és ezáltal a teljesítmény csökken. Elmondhatják a szülőknek, hogy ők miért dicsérik és bátorítják a gyerekeket, és javasolhatják, hogy a szülők is tegyék ugyanezt.
Mit mondhat az edző: „Szabó úr, én tudom, hogy maga csak Pistikének szeretne segíteni, de el kell, hogy mondjam, hogy amikor kritizálja őt, annyira feszültté válik, hogy sokkal rosszabban kezd el játszani, és ezáltal mindenféle szórakozást megvon tőle.” Vagy „Szabó úr, szerintem Pistike sokkal jobban reagál a dicséretre és a bátorításra, mint a kritikára. Tehát, ha a kritikák helyett inkább dicsérné és biztatná őt, akkor mindketten sokkal inkább élveznék a sportot. Végülis, ez a gyerekek játéka. Ők az élvezet és az öröm kedvéért játszanak, és a túl sok kritika kiöli belőlük ezt a kedvet.”
- A „kispad” mögül kiabáló szülők
Jellemző: Néhány szülő úgy tűnik, mintha „bőrtüdővel” vagy különösen magas és erős hangszálakkal született volna. Ők azok, akik direkt a kispad mögött foglalnak helyett, veszélybe sodorva ezzel az edző dobhártyájának épségét. Folyamatosan lármáznak, tombolnak és mindenki más hangját el akarják nyomni, még az edzőét is.
Mit tegyen az edző: Mindenesetre nem szabad vitába bocsátkozni ezzel a szülővel, hiszen így nem fog megoldódni a probléma, sőt csak elmérgesedhet a helyzet. A verseny szünetében tapintatosan és óvatosan (vigyázva a füleink épségére) közölhetjük vele, hogy ez a viselkedés nem tesz jót a gyerek játékának. Az edző akár más személyeket is megkérhet, hogy segítsenek megoldani a helyzetet. Helyes megoldásnak tűnik, ha az edző valamilyen feladattal látja el azt a szülőt, ahol végre igazán fontosnak érezheti magát. Ezáltal a kiabáló szülő úgy fogja érezni, hogy roppant nagy felelősség nehezedik a vállára, és csendben marad. Ha mégis folytatja a kiabálást, úgy az edző komolyabb segítséget is igénybe vehet.
Mit mondhat az edző: „Megértem, hogy izgatott, de ezek a gyerekek itt játszani szeretnének, hiszen ezért jöttek. Próbálja meg kevésbé komolyan venni a játékot, rendben?” vagy „Figyeljen ide, engem nagyon érdekelnek a javaslatai, miért nem beszéljük meg őket a meccs után. Most nem igazán alkalmas, hiszen éppen játszanak, és most nagyon zavaró lenne ezt megbeszélni.”
- Az „önkéntes edzők”
Jellemző: ezek a szülők gyakran állnak a kispad mellett, és osztogatják a jótanácsaikat. Ez nagyon zavaró lehet az edző, és a csapat számára is.
Mit tegyen az edző: az ilyen típusú szülővel sem szabad szembeszállni. Tudatosítania kell a sportolókban, hogy ő az edző, és szeretné, ha a meccsen végig csak rá koncentrálnának. Mások utasításainak meghallgatása nagyon zavaró lehet. Az edző négyszemközt el kell, hogy mondja a szülőnek, hogy amit csinál az nagyon zavaró, hiszen nem lehet egyszerre több emberre odafigyelni. Megkérheti a szülőt, hogy vagy teljes egészében edzők legyenek, vagy teljes egészében szurkolók.
Mit mondhat az edző: Asszonyom, értékelem az elhivatottságát és a lelkesedését, de ha Ön oldalról külön utasításokkal látja el a gyermekét, akkor szegény összezavarodik. Tudom, hogy van néhány igazán jó javaslata, és szeretném ezeket meghallgatni, de kérem, csak a meccs után”.
- A túlvédelmező szülők
Jellemző: Ők általában a sportolók anyukái. Folyamatosan aggodalmaskodnak és figyelnek, miközben a gyerekük játszik. Gyakran fenyegetőznek azzal, hogy megtiltják a gyereknek a sportot, mert az túl veszélyes számára.
Mit tegyen az edző: Meg kell próbálni eloszlatni a szülő sérüléstől való félelmét. Biztosítani kell, arról, hogy amiket a gyerek csinál, az biztonságos. Elmagyarázhatja azokat a szabályokat, és megmutathatja azokat az eszközöket, amelyek megvédik a gyereket. Illetve biztosíthatja őt arról, hogy a helyes edzés által a kockázatok csökkenthetők.
Mit mondhat az edző: Asszonyom, higgye el, megpróbáljuk a lehető legbiztonságosabb környezetet megteremteni a gyerekek számára. Gondoljon bele, nem edzenék gyerekeket, he nem törődnék velük, vagy ha úgy gondolnám, hogy túl sok veszélyt rejt számukra a sportolás” vagy „Kérem, higgye el, hogy minden gyerekre odafigyelek, és soha nem engedném, hogy olyat tegyenek, amit veszélyesnek tartok”.
www.sportpszicho.blog.hu